Gyűszű – fajtái és használata

0 Comments

A gyűszű az egyik olyan eszköz a varrás során, amiről szerintem megoszlanak a vélemények.

Van, aki esküszik rá, és van, aki fel nem húzná! 🙂

A gyűszű nem létfontosságú kelléke a varrásnak. Inkább azt mondanám, hogy egy nagyon hasznos segédeszköz. Kifejezetten kézi varráshoz szoktuk használni. Két fontos funkciója van. Egyrészt megvéd a mechanikus sérülésektől, másrészt segít a nagyobb, hatékonyabb erőkifejtésben.

Igazából nem is új-keletű dologról beszélünk. A Wikipédia szerint, a legrégebbi gyűszű, amit megtaláltak, az Rómából származik, i.sz. az 1. századból.

A történelem során készítették már ezt a kis védő kupakot vasból, bőrből, gumiból, fából, üvegből, és porcelánból is.

Kerámiából nekem is van. Sok idegenforgalmilag látogatott helyen gyártanak az ajándékboltok számára ilyeneket. Én is úgy kaptam.

Amit fontos megemlíteni ezzel a fajtával kapcsolatban, hogy ez egy zárt gyűszű. Ezzel tudsz az ujjad hegyével is bökni úgy, hogy a tű nem szalad be a körmöd alá.

Amikor oldalirányú erőt kell kifejteni, akkor hasznosak a lyukas, nyitott végű gyűszűk.

Gyűszű 5

Ezen a képen együtt látod a két fajtát. Ami klassz dolog benne szerintem, hogy ha a méreteket jól válogatod össze, akkor ezek kombinálhatóak. Egymásba téve akármilyen irányból bökheted a tűt.

Hogy őszinte legyek, régen én is abba a táborba tartoztam, aki NEM használt gyűszűt. Valahogy olyan ügyetlennek éreztem magam, amikor használtam. Aztán előfordult, hogy bőrt, több réteg farmert, vagy vastag táska pántokat kellett varrnom, és bizony megszenvedtem vele. Az ujjam vége egy nap végére olyan lyukacsos, és olyan fájdalmasan érzékeny lett, hogy beláttam, jobb, ha néha előveszem a gyűszűket. 🙂 Így sokkal könnyebb nem csak a varrótűt, de a gombostűt is átbökni a kemény anyagokon!

Néha felmerül, hogy melyik ujjra kell felhúzni. Szerintem erre nincs szabály. Amelyik Neked kényelmes, praktikus. Amelyikkel leginkább el tudod végezni az adott feladatot. Előfordul, hogy a tű hegyét még simán belebököm az anyagba, de a teljes tűt már nem tudom áttolni rajta. Ilyenkor bizony fogást kell váltanom, és a mutatóujjammal tolni át a tűt. 🙂

Végül mutatok még egy fajtát. Ez már nem a saját gyűszűm, de aki rendszeresen használ, annak nagyon praktikus, és hasznos lehet.

ergonomikus-gyuszu-

Ergonómikus gyűszű

Ezt az SK Kézimunka oldalán találtam.  Több méretben is lehet rendelni. Bár nincs konkrétan odaírva, de más oldalakon is találtam hasonlót, szilikon gyűszű néven. Ami számomra szimpatikus benne, hogy talán kényelmesebb viselet, mint a hagyományos fém. Ki fogom próbálni!

Köszönöm, ha tetszett a bejegyzés, és megosztod másokkal is!

Nem akarsz lemaradni az új bejegyzésekről? Akkor a képernyő jobb oldalán jelentkezz a blog követésére!


Categories:

Köszönöm, ha elmondod, amit gondolsz! :)