Azon már túlhaladtak az események, hogy megvitassuk, hogy a szájmaszk hasznos-e vagy sem? Kell-e, vagy sem? A korábban írt bejegyzésemben leírtam, hogy mi az álláspontom ezzel kapcsolatban. Itt olvashatod.
Ez a mai írás két okból született.
Egyrészt, mert több olyan hozzászólással találkoztam, hogy valakinek nincs gépe… Nekik talán jó segítség lehet! Azt gondolom, hogy mivel ez egy nagyon egyszerű forma, illetve varrástechnika, ezért talán arra is jó, hogy felnőtt felügyelettel a nagyobb gyerekek lefoglalják magukat. Vagy inkább hogy mi lefoglaljuk őket. 🙂
Másrészt vérlázítónak tartom a napról napra növekvő maszk árakat! ( … és akkor még nagyon finoman fogalmaztam! )
Arra buzdítalak Benneteket, hogy ne a neten keresgéljetek, hogy horribilis összegekért hol lehet megvenni az utolsó darab szájmaszkot, hanem varrjatok Magatoknak!!!
A korábbi bejegyzésben összegyűjtöttem pár hasznosnak ítélt videót, ami a géppel varrást mutatja be. Most azt szeretném képekkel illusztrálni, hogy ez az egyszerű forma varrógép hiányában akár kézzel is megvarrható!!!
Egy felesleges konyharuha, egy régi lepedő, egy tű, és egy kevés cérna talán minden háztartásban akad!
Elkészítettem egy szabásmintát. A képen a számok természetesen centiméterekben értendők. 21 x 20 cm az alap négyszög, amit majd a textilből ki kell szabnod. Körben 2-2 cm varrásszélességgel számoltam, ezt is tartalmazza a minta. Ebből lesz majd oldalanként a 2 x 1 cm szegés. ( Ha a képre kattintasz, egy másik ablakban kinagyítva látod! )
De előbb megmutatom, a hajtást. A csíkozások mentén, a képek alapján kell majd hajtanod az anyagot.
Két réteg textilt használok. Mindkettő vászon! Azért, mert ez az anyag jól bírja a magas hőfokú mosást! A külső réteg erősebb, lehet akár egy konyharuha is, a belső réteg egy puhább kelme, mondjuk egy lepedő.
Mindent kézzel fogok varrni! Ez persze nem azt jelenti, hogy géppel nem lehet megvarrni. De tökéletesen jó lesz kézzel is!
Először a két vízszintes oldalát szegem be. Az anyagrétegeket összefogom, és kétszer visszahajtva gombostűvel rögzítem, majd végig varrom.
Varrhatnám egy sűrű férc öltéssel is, de tartósabb lesz, ha inkább visszaöltök egyet.
A két vízszintes oldallal kész vagyok.
Most a függőleges széleket egy laza férccel egymáshoz fogatom, hogy könnyebb legyen elkészíteni a hajtásokat.
A papír rajz alapján elkészítem a hajtásokat. A következő galériában sorban megnézheted a képeket.
Ha a hajtással kész vagyok, levasalom az éleket. Ezután a két függőleges oldal beszegése következik.
Itt már több réteg anyag lesz, ezért jó, ha előkerül a gyűszű is. 🙂 Ha nincs gyűszűd, vagy nem szereted, akkor keress valami kemény felületet, ami segít abban, hogy a tűt átnyomd a több réteg vászon anyagon! Máskülönben az ujjad bőre fog kilyukadni!
Ismét 2 x 1 cm-es hajtással szegem be a széleket. Gombostűvel rögzítem, …
… majd végig varrom.
A szájmaszk fő része ezzel el is készült.
Én ehhez a darabhoz most kötőt készítek. Ha szerencséd van, és van otthon gumi, vagy pamut szalag, akkor azt is használhatod.
A puhább vászonból szabtam 4 db, kb 40 cm hosszú, 4 cm széles csíkot. Szálirányban! Ez most nem ferdepánt, nem kell, hogy nyúljon! Fejmérettől függően a hossz természetesen változhat.
A csíkot félbe vasaltam, majd a széleket behajtottam a középélhez, és úgy is levasaltam. Úgy néz ki, mintha egy bolti ferdepánt lenne.
A vasalás után már csak végig kellett varrnom. ( Ezt is becsületesen végig varrtam kézzel! 🙂 )
Az utolsó lépés, hogy a kötőket felvarrtam a szájmaszk négy sarkához.
Mivel kézzel varrom, hogy elég tartós legyen, egy jó nagy X öltést készítettem.
Ezzel el is készült a maszk!
Nem lehet elég sokszor elmondani, és elég nyomatékosan közölni, hogy ezek a szájmaszkok ÖNMAGUKBAN NEM VÉDENEK A KORONAVÍRUSTÓL! Minden fórumon kiegészítő védekezésként ajánlják!
Annyival jobb a textil változat, mint az eredeti sebész szájmaszk, hogy a textilt ki tudod főzni, van lehetőség a többszöri felhasználására egy jó alapos mosás – fertőtlenítés után!
Ha kézzel varrod, mint én most, akkor apró, sűrű öltéseket alkalmazz, hogy a mosást is jól bírja. A nagy öltéseknél hamarabb kezd foszlani az anyag!
Ha varrsz ilyet magadnak, ne felejtsd el, hogy viseld, amikor majd muszáj lesz elhagynod a házat, de a vírus a textilen sokáig kimutatható, ezért ha varrsz, varrj többet, hogy folyamatosan cserélve szükség esetén mindig tiszta legyen rajtad!
A vászon jó választás, mert magas hőfokon mosható. Ha több anyagréteget fogsz össze, akkor a tüsszentés, egyéb nyálcseppek ellen megvéd. Arra viszont figyelj, hogy kapj benne levegőt!
Pont a kifőzéssel való sterilitás miatt tartósabb, ha a gumit kötőkkel helyettesíted! Ezért mutattam itt most ezt a változatot!
Köszönöm, ha megosztod, hogy minél több emberhez eljusson! Olyanokhoz is, akiknek nincs varrógépük, és vásárolni sem tudtak!
Kérlek, ha még nem tetted, kövess a blogon! A képernyő jobb oldalán jelentkezhetsz!
Köszönjük szépen nagyon jó ötlet és könnyen kivitelezhető😊
Köszönöm! 😊
Nagyon klassz én is csinálok itthon a családnak!
🙂 Köszönöm!
Mindenkinek, aki maszkot varr, felhívom a figyelmét arra, hogy érdemes a felső szegés alá bevarrni egy vékony fémszálat (ilyen van a sebészeti maszkokban is), amellyel a felső szélt az orrhoz lehet illeszteni. (Nélküle az orr mellett bejut a szűretlen levegő.) A huzal célszerűen 0,8 – 1 mm-es réz.
Köszönjük szépen nagyon hasznos ez most.! Nagyon szépen le írtad és mutattad a lépéseket! Örülök, Hogy meg találtalak! 🙂
Köszönöm! 😊
Bizony köszönet érte, volt vele munkád, míg a képeket, videót elkészítetted, a maszk mellett!
Sajnos úgy látom a dolgokat, hogy érdemes megvarrni, sokáig lesz még szükségünk rá!
A képeket, szabásmintát én készítettem. A videó csak ajánlás! Összeszedtem, amit én jónak, használhatónak gondoltam. 🙂 Örülök, ha segített!
Köszönöm szépen.