Olyan egyértelműnek tűnik, hogy használunk mérőszalagot a munkánk során…. Az is. Vonalzóval, vagy mérőrúddal nehéz lenne a szabászasztalon boldogulni. Nem is nagyon pazarolnék erre sok szót. Amiért mégis ide került most ez a bejegyzés, az az, hogy kicsit nosztalgikus hangulatban vagyok ma…
A képen két mérőszalag van. Az egyik életem első, a másik az eddigi utolsó centim. Mindkettő a mai napig használatban van! 🙂 A kettő megszerzése között több, mint harminc év telt el!!! 🙂 Kicsit számomra is hihetetlen.
A sárga a régebbi. 150 cm hosszú, és inch-ben is mutatja a méretet. Akkor még azt sem tudtam, hogy az mi fán terem. 🙂 A Balatonon nyaraltunk a családommal, és a szomszédban volt egy idős német házaspár. Herbert bácsi volt az öregúr neve, tőle kaptam a nyaralás végén búcsúzóul egy manikűr készlet méretű varrós szettet. Azt az utazós fajta, “túlélő” változatot. Akkor még nekem semmit nem jelentett a varrás, de valahogy mégis nagy becsben tartottam az ajándékot! Persze egy darabig a fiókban lapult, …. De amióta a nagymamám anno elkezdett tanítgatni, azóta a centi is használatban van. 🙂
A fehéret Londonban vettem. Biztosan Magyarországon is lehet kapni, de valahogy sosem futottam bele. Amiért gondolkodás nélkül kosárba tettem, az az volt, hogy 3 m-es! Régen annyit bajlódtam nagyobb darabok szabásánál (akár lakástextil, akár ruha esetén), amikor másfél méternél hosszabbat kellett mérni, és így toldozgatni kellett a mérést! Ez a gond megszűnt ezzel.
…. és ma már azt is tudom, hogy 1 inch = 2,54 cm. 🙂
Két dolgot mégis javasolnék a mérőszalagokkal kapcsolatban!
Mert ha feltekered, főleg, ha jó szorosan, akkor könnyen megnyúlik, illetve a rosszabb minőségű anyagról hamar elkopnak a számok, vonalak.
Ja, még valami! Vigyázz, hogy ne vágj bele, vagy ne vágd el! 🙂 Ez a hosszú mérőszalag-élet titka. 😀
Nálam is megveheted! 🙂 Kattints a képre! Csak ne felejtsd el, hogy miután kibontottad, ne tekerd újra össze! A doboz tökéletes akár gombostűnek, akár apró dolgoknak, mint a horgas kapocs, vagy a patent. 🙂
Köszönöm, ha megosztod! 🙂
Ha szeretnél értesítés kapni a megjelenő új bejegyzésekről, akkor a képernyő jobb oldalán jelentkezz fel a blog követésére!