Elkészítettük a szerkesztést, majd abból kimásoltuk és megalkottuk a szabásmintát. Már csak a szabás van hátra. Ehhez a papír mintákat fel kell fektetnünk a kiterített ruhaanyagra. A nevéből adódóan azt a műveletsort hívjuk felfektetésnek, amikor a szabási instrukciók ( szálirány, darabszám ) betartásával, az összes kiszabandó alkatrészt felhelyezünk a megfelelően előkészített ruhaanyagra.
Ismét a makett van a segítségemre a szemléltetésben. A piros szín a félbe hajtott textil. Jól látszik, hogy a méteráru és a ruha alkatrészek száliránya azonos kell, hogy legyen!
Ez a felfektetésnek csak egy lényegi alapon való bemutatása. A valóságban a méteráru szélessége, és a darabok nagysága ad némi lehetőséget a variálásra. Ez esetben is például az övpánt elfért volna az eleje és háta részek között. (függőlegesen) Mivel azt az alkatrészt a szálirány jelölés alapján mindkét irányban lehet szabni, így spórolhatunk az anyagszükségletünkkel.
Az alábbi képen igaz halványan, de látszik, hogy a szabásminta körberajzolása után hogy fog kinézni a félbehajtott, szabásra előkészített anyag. Ezt már csak körbe kell vágnunk a kréta vonal mentén.
Varrás előtt még egy fontos dolgunk lesz majd! A szabásmintán lévő jelöléseket (pl szűkítők, hajtás, illesztési pontok) is át kell másolnunk. Ez fontos iránymutatás lesz majd a pontos varrás során.
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg! 🙂 Köszönöm!
Ugye Te sem akarsz lemaradni az új bejegyzésekről? A képernyő jobb oldalán jelentkezz a blog követésére!
Kedves Krisztina! Ott akadtam meg, hogy van egy könnyű nyári szoknyám 2 részben ferde szálirányban szabva. Papíron elkészítettem a szabásmintáját és nem tudom, hogy fektessem fel az anyagra. Félbe hajtsam-e az anyagot és úgy forgassam rá a szabásmintát, vagy elég az anyag csücskét felhajtani, akkor egy nagy háromszög keletkezik és ott dupla az anyag, vagyis meglenne az eleje és a hátulja is. De belevágni nem mertem. Köszönöm, ha ehhez küldesz tanácsot. Üdvözlettel, Ági
https://www.k3sewingstudioblog.com/hasznos/szabas-alapok-hogyan-fogj-hozza/
De kiterített anyagból is lehet szabni, csak akkor a két papír minta praktikusabb. Az anyag szálirányban, a minták pedig ferdén rárakva.